A kaktuszokat általában a forró sivatagok növényeivel azonosítjuk, azonban számos olyan fajuk van, amelyek hazánk teleit is minden gond nélkül átvészelik a kertben. Pár szabályt kell betartanunk ahhoz, hogy a télen, a hó alól kikandikáló szúrós növények tavasszal új életre keljenek, nyár elején pedig virágpompájukkal díszítsék fel a sziklakertünket.

Tüskékkel felfegyverezve

E növények többnyire Amerika száraz területeiről származnak. Száruk víztárolásra alkalmassá, pozsgássá alakult át, leveleik pedig tüskékké módosultak. Ennek két előnye is van a növény szempontjából. Levél híján kisebb a párologtató felületük, tehát jobban tudnak a kevés vízzel is takarékoskodni. Másrészt e fegyverzettel a szintén víz híján a nedvdús növényeket kereső állatokat is képesek maguktól távol tartani.
Színezetük, méretük, formáik, tüskézetük nagyon változatos: vannak kicsik, párnaszerűen tömött telepeket alkotók, "medvetalp" formájúak, elágazó törzsűek, nagyra növők stb.
Egy részük télálló, vagyis nem okoz számukra gondot sem a hideg, sem a csapadék. Kezdőknek a strapabíróbb Cylindropuntia, és Opuntia nemzetségek télálló fajaiból érdemes válogatni. Ezek nagyobb növénykiállításokon, vagy hazai magángyűjtőktől ma már könnyen beszerezhetők.

Tűrőképességük változó

Szutorisz Gyula budapesti, Csoport utcai gyűjteményében több mint hatezer növény él, melyek között jelentős értéket képvisel a télálló kaktuszok gyűjteménye is. A szakember által kidolgozott télállósági kategóriákat ma már nemzetközi szinten is alkalmazzák.
Ezek a következők:
T.20.: TÉLÁLLÓ: sziklakertben takarás nélkül tarthatók, -20°C-ig
F.20.: FAGYÁLLÓ: szabadban takarva, télen szárazon tartandók, -20 °C-ig
MF.10.: MÉRSÉKELTEN FAGYÁLLÓ: fűtetlen üvegházban tartható, -10 °C-ig
Az első csoportba tartozó növények a legszélsőségesebb körülményeket is átvészelik. A második csoportba sorolható fajok szárazon-teleltetése azt jelenti: takarnunk kell őket, hogy ne hulljon rájuk hó, ami aztán az enyhébb napokon elolvadva, a tél közepén beöntözi a növényeket. A harmadik csoport tagjai is szárazon tartandók télen, ám mivel fagyállóságuk mérsékelt (hazánkban nem ritka, hogy -10 °C alá süllyedjen a hőmérséklet), ezért fűtetlen üvegházban célszerű teleltetni ezeket a növényeket.

A hideget elviselik, de a pangó vizet nem

E télálló-fagyálló fajok hideg elleni védekezési módszere ma sem tisztázott teljesen. Az azonban szemmel látható, hogy ősszel a növények vizet veszítenek, megráncosodnak, elfekszenek a talajon. Ennek lényege feltehetően, hogy a kiszorított víz miatt testnedveik besűrűsödnek, ásványi-anyag koncentrációjuk megnő, ezáltal fagyáspontjuk is alacsonyabb lesz.
Amikor egy növény fagy miatt elpusztul, akkor a testében lévő víz jéggé kristályosodik, és ezek az éles-hegyes jégkristályok átdöfik a sejtfalakat, ami a növény halálához vezet. A télálló kaktuszok az őszi vízvesztéssel gondoskodnak arról, hogy minél kevesebb víz maradjon testükben, és testnedveik fagyáspontja minél alacsonyabb legyen. Tavasszal a fagyok elmúltával pedig vizet vesznek fel, ráncaik kisimulnak, a növény felegyenesedik, és kezdődhet az újabb vegetációs időszak.
A pangó víz, azaz a töveknél összegyűlő olvadó hólé végzetes lehet e fajoknak. Ez ellen kétféle módon védekezzünk.
Ültetésük előtt a talaj alsóbb rétegeibe helyezzünk be egy kavicsokból álló drénréteget, ami a gyors vízelvezetést szolgálja. Amennyiben cserépben tartjuk őket, akkor a cserép aljára először szintén egy néhány centiméteres kavicsréteget töltsünk.
A kaktuszaink talaja legyen jó vízáteresztő, azaz keverjünk bele homokot, kertészeti perlitet, apró szemű kavicsot, de ne tartalmazzon, vagy csak minimális arányban tőzeget.
Előnyös, ha kaktuszainkat a ház déli oldalára ültetjük, ez ugyanis a Nap járásából adódóan kevéssé fagyzugos hely. Jó, ha egy kis dombra telepítjük őket, de az is elegendő, ha a lejtési viszonyokat úgy alakítjuk ki, hogy a víz azonnal elfolyjon a tövek mellől.

Nehézkes gyomlálás

Ha télálló kaktuszaink telepítésénél a fenti tanácsokat megfogadjuk, nem sok gondunk lesz velük. A talaj tápanyagtartalmának tekintetében nem válogatósak, növényvédelmi kezelésre is csak a legritkább esetekben van szükségük.
A környező növényzet növekedése miatt fordítsunk figyelmet arra, hogy a kaktuszok helye mindig tűző napon legyen. A mellettük növekvő dísznövényeket ezért rendszeresen metsszük, hogy ne árnyékolják kaktuszainkat. Az árnyékban élő egyedek ugyanis a fényt keresve megnyurgulnak, ezáltal díszítőértéküket is elveszítik, nem fognak virágozni, fogékonyabbá válnak a betegségekre, és a téltűrő-képességük is csökken.
A télálló kaktuszaink környékének gyommentesen tartása ebből következően két okból is fontos. A nagyra növő gyomok árnyékot vetnek növényeinkre, ami az előbb leírt problémákat vetik fel, másrészt a tüskék miatt a nagy gyomok kiszedése nem egyszerű feladat. Ezért fontos a rendszeres gyomlálás, amit megkönnyíthetünk, ha a növények környékét apró kavicsokkal szórjuk be, így akadályozva a gyommagok kikelését.

Egyszerű szaporítás

A télálló kaktuszok többsége nagyon egyszerűen szaporítható. A kifejlett szártagot - amelyen már a fajra jellemző tüskézet kialakult - levágjuk, pár napig hagyjuk a sebfelületet beszáradni, majd elültetjük. Az első néhány öntözést érdemes gombaölő-szeres vízzel végezni - a biztonság kedvéért. Az elültetett szártagok 3-4 hét alatt begyökeresednek.
Magról is szaporíthatjuk növényeinket: ezt bizonyítja, hogy nem ritkák a sziklakertben a kaktusz vadkelések, amikor a szétszóródó magok egyszer csak kihajtanak. Magról szaporított példányoknál azonban nem mindig lehetünk biztosak a fajtaazonosságban, hiszen nem tudjuk melyik példány virágpora volt a megtermékenyítő.
A télálló kaktuszokat egyébként a többi kaktuszhoz hasonlóan szobában is tarthatjuk, csak eben az esetben is figyeljünk a téli pihenőidőszakra. Ekkor 5 °C körüli hőmérséklet, világos hely, és öntözés nélküli tartás az ideális számukra.