A kaktuszok az amerikai kontinens zömmel száraz klímájú területeiről származnak. Víztárolásra módosult száruk alakult ki, és a levélzetük is úgy alkalmazkodott, hogy minél kisebb legyen a vízleadó felülete, melynek végeredménye a jellegzetes tüskézet lett. Sok faj északon egészen Kanada belsejéig felhatol és a Sziklás-hegységben nagy magasságokban is előfordul, illetve délen Patagóniában is találhatunk kaktuszokat. Talán ez a legnépesebb család, melyből a legtöbb télálló ill. fagytűrő faj kikerül (több mint 100).

Formaviláguk, méretük rendkívül változatos: vannak egészen kicsik, párnaszerűen tömött telepeket alkotók, "medvetalp" formájúak, elágazó törzsűek, nagyra növők stb. Egy részük télálló, vagyis nem okoz számukra gondot sem a hideg, sem a csapadék (pl. Cylindropuntia imbricata, Cylindropuntia kleiniae, Opuntia phaeacantha, Op. macrocentra, Op. humifusa, Op. macrorhiza, Op. polyacantha).

Cylindropuntia kleiniae Cylindropuntia imbricata

Opuntia macrocentra terméssel

 

Opuntia macrocentra virág

Más részüket viszont védeni kell a téli csapadéktól, különben kirothadnak (pl. Echinocereus triglochidiatus, Escobaria leei, Echinocereus viridiflorus ). E célra tökéletesen megfelel egy olyan fóliasátor a növények fölé, amely nem zár hermetikusan, s a hideget beengedi, a csapadékot viszont nem.

Echinocereus viridiflorus (zöld virágú)

Fontos még a jó vízáteresztő képességű talaj, mert a kaktuszok legnagyobb téli ellensége a pangó víz.

Mivel a kaktuszok növekedési ciklusa genetikailag beprogramozott, ezért a tenyészidőszakban mindent meg kell tenni, hogy növekedjenek. Eredeti élőhelyükön (a fajok zöménél) nyáron nagy a forróság és a szárazság, ezért ekkor leáll a növekedésük, amely csak akkor indul be, amikor jön az enyhe, csapadékosabb, hosszú ősz (ill. a tél nagyobb része is ilyen).

Escobaria leei

Ha nálunk a tavasz és a nyár eleje csapadékszegénységgel társul, akkor a növények nyugalomban maradnak és ősszel indulnak meg. Csakhogy ezután derékba kapja őket a tél. Télállóság ide vagy oda: elpusztulnak! Ezért fontos, hogy a meleg beköszöntével kapjanak vizet bőségesen, mert így őszre maguktól túljutnak az évi növekedési cikluson, nyugalomba vonulnak és várják a telet.

Echinocereus triglochidiatus

Egyébként ugyanez a helyzet az azonos élőhelyről származó, szintén pozsgás jukkákkal is. Ha az előbbi feltételek teljesülnek, akkor gyors növekedéssel, virágzással és terméssel (némelyik ehető) hálálják meg gondoskodásunkat. Több fajnál a tél közeledtével az alkalmazkodás érdekes jelét vehetjük észre: megráncosodnak, ugyanis a szövetekben lévő víztartalom egy részét eltávolítják, így "túlbiztosítva" a fagykárosodás elleni védelmet.

Teleltetés: a télálló fajoknál nincs tennivalónk. Esetleg a hajtásokról kell a havat eltávolítani, ha sok halmozódik fel, mert a kőkeménnyé fagyott részeket letörheti a súlya. Azoknál a fajoknál, melyeket védeni kell a csapadéktól, egyszerű fóliasátorral megoldhatjuk a problémát. Nem kell hermetikusan zárnia, hiszen a hideg ellen nem kell védekeznünk.